Menczer Tamás keményen odaszólt a Tisza párt elnökének
A kormány már akkor számos válságot kezelt, amikor Magyar Péter, mint Vargáné élte gondtalan életét – írta Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója hétfői Facebook-bejegyzésében.
Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig egy lány csatlakozhatott a döntősök mezőnyéhez. A tét nem kicsi, hiszen a Tündérszépek győztese, vagyis a szépségkirálynő 1 éves OMODA 5 személyautó használatot nyer, valamint kozmetikai szépségcsomagot és mobiltelefont is kap ajándékba. Az országos döntőben szeptember 2. és 26. között adhatják le értékeléseiket olvasóink.
Vivien számára már nem idegen a szereplés és szórakoztatás. Megszokta a fotózások alkalmával járó nyüzsgést. Korábban is vett már részt hasonló versenyen, jó eredménnyel. Saját bevallása szerint nagyon szeret énekelni – leginkább mulatós számokat –, és felkérést is kapott már, hogy énekeljen a Zenebutik csatornán. Amikor nem a fotózásra vagy az éneklésre készül , akkor pedig egy siófoki ötcsillagos hotelben szolgál fel. Szerinte a jellemében is fellelhető az oroszlán csillagjegy jellegzetessége, hiszen optimista, mindig kiegyensúlyozott, és nehéz ebből kimozdítani. Kedvenc étele a rántott hús sültkrumplival. 160 centiméter magas, kedvenc parfümje a Mugler Alien.
Németh Vivien Inez
23 Siófok
Menczer Tamás keményen odaszólt a Tisza párt elnökének
A kormány már akkor számos válságot kezelt, amikor Magyar Péter, mint Vargáné élte gondtalan életét – írta Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója hétfői Facebook-bejegyzésében.
Szijjártó: újabb lendületet vett a migráció ellen küzdő politikusokkal szembeni hadjárat
„Újabb lendületet vett a migráció ellen küzdő politikusokkal, kormányokkal szembeni hadjárat” – írta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán.

További versenyzők
Horváth Vivien
24
Mohács
Kajos Fruzsina
32
Dombóvár
Balogh Jázmin Zoé
19
Kurd
Horváth Cintia Korinna
31
Kaposvár
Cservenka Tícia
28
Mecsekpölöske
Vódli Kitti Katalin
24
Szekszárd
Lengyel Dominika
19
Pécs
Nagy Szabina
23
Komló
Király Friderika
25
Somogyfajsz
Szabó Cintia
34
Andocs
Wéber Fanni
20
Pécs
Németh Nikolett
18
Bogyiszló
Betlehem Mónika Leona
25
Pellérd
Varga Elizabet
21
Komló
Balogh Alexandra
26
Komló
Orsós Elizabet
18
Gyulaj
Dobisz Diána
21
Pécs
Meleg Nikolett
25
Zamárdi
Kovács Rebeka
28
Dunaföldvár
Kalocsa Gyöngyi
18
Lengyeltóti
Pintér Kitti
30
Lengyeltóti
Molnár Viktória
18
Kereki
Makarész Tímea
18
Sántos
Mufics Dóra
20
Bóly
Horváth Cintia
20
Marcali
Réti Médea
21
Pécs
Schneider Szonja
21
Pécs
Burai Boldizsárné Judit
32
Decs
Gölöncsér Kinga
20
Balatonendréd
Zsanai Mia
20
Siófok
Szilágyi Cintia Eugénia
20
Paks
Beke Evelin
27
Zomba
Bagó Blanka Alexandra
21
Keszü
Süle Adrienn
21
Kaposvár
Lipóczki Hermina
18
Komló
Tóth Virág Evelin
18
Nagydorog
Gősi Gabriella
18
Sárszentlőrinc
Balassa Andrea
21
Mernye
Erős Bianka
24
Bőszénfa
Hevesi Rebeka
18
Somogyudvarhely
Csontos Marion
20
Pécs
Kapusi Kinga
29
Dalmand
Kovács Boglárka
23
Pécs
Rácz Anasztázia
31
Tamási
Kulutácz Karolina
21
Mohács
Jakab Tamara
19
Szenta
Riszt Kamilla
32
Pécs
Korábbi versenyek