Menczer Tamás keményen odaszólt a Tisza párt elnökének
A kormány már akkor számos válságot kezelt, amikor Magyar Péter, mint Vargáné élte gondtalan életét – írta Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója hétfői Facebook-bejegyzésében.
Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig egy lány csatlakozhatott a döntősök mezőnyéhez. A tét nem kicsi, hiszen a Tündérszépek győztese, vagyis a szépségkirálynő 1 éves OMODA 5 személyautó használatot nyer, valamint kozmetikai szépségcsomagot és mobiltelefont is kap ajándékba. Az országos döntőben szeptember 2. és 26. között adhatják le értékeléseiket olvasóink.
Vivien azért jelentkezett a versenyre mert szeretné építeni az önbizalmát, és jó élményeket szerezni. Szabadidejében szeret biciklizni, és a természetben minél több időt eltölteni. Emellett leginkább a családjával szeret lenni, akik közé tartozik természetesen a kiskutyája is. Állatorvosi asszisztens a végzettsége, és a jövőben nagyon szeretne ezzel foglalkozni komolyabban is.
Viviven 170 cm magas, csillagjegye bika. Kedvenc étele a pizza, kedvenc itala pedig a baracklé. A dal amit imád nem más mint Nagy Bogi Várni rád című száma. Kedvenc parfümje is van, mégpedig a Lacoste illata.
Horváth Vivien
24 Mohács
Menczer Tamás keményen odaszólt a Tisza párt elnökének
A kormány már akkor számos válságot kezelt, amikor Magyar Péter, mint Vargáné élte gondtalan életét – írta Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója hétfői Facebook-bejegyzésében.
Szijjártó: újabb lendületet vett a migráció ellen küzdő politikusokkal szembeni hadjárat
„Újabb lendületet vett a migráció ellen küzdő politikusokkal, kormányokkal szembeni hadjárat” – írta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán.

További versenyzők
Erős Bianka
24
Bőszénfa
Meleg Nikolett
25
Zamárdi
Süle Adrienn
21
Kaposvár
Gősi Gabriella
18
Sárszentlőrinc
Lengyel Dominika
19
Pécs
Balogh Jázmin Zoé
19
Kurd
Orsós Elizabet
18
Gyulaj
Hevesi Rebeka
18
Somogyudvarhely
Makarész Tímea
18
Sántos
Kapusi Kinga
29
Dalmand
Jakab Tamara
19
Szenta
Rácz Anasztázia
31
Tamási
Horváth Cintia Korinna
31
Kaposvár
Schneider Szonja
21
Pécs
Riszt Kamilla
32
Pécs
Lipóczki Hermina
18
Komló
Balogh Alexandra
26
Komló
Beke Evelin
27
Zomba
Zsanai Mia
20
Siófok
Burai Boldizsárné Judit
32
Decs
Király Friderika
25
Somogyfajsz
Varga Elizabet
21
Komló
Horváth Cintia
20
Marcali
Kajos Fruzsina
32
Dombóvár
Dobisz Diána
21
Pécs
Kulutácz Karolina
21
Mohács
Pintér Kitti
30
Lengyeltóti
Molnár Viktória
18
Kereki
Németh Vivien Inez
23
Siófok
Vódli Kitti Katalin
24
Szekszárd
Németh Nikolett
18
Bogyiszló
Szilágyi Cintia Eugénia
20
Paks
Nagy Szabina
23
Komló
Kovács Boglárka
23
Pécs
Betlehem Mónika Leona
25
Pellérd
Tóth Virág Evelin
18
Nagydorog
Csontos Marion
20
Pécs
Bagó Blanka Alexandra
21
Keszü
Gölöncsér Kinga
20
Balatonendréd
Wéber Fanni
20
Pécs
Szabó Cintia
34
Andocs
Kovács Rebeka
28
Dunaföldvár
Réti Médea
21
Pécs
Balassa Andrea
21
Mernye
Mufics Dóra
20
Bóly
Cservenka Tícia
28
Mecsekpölöske
Kalocsa Gyöngyi
18
Lengyeltóti
Korábbi versenyek