Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny, amelyre még jelentkezhetnek a lányok. A szépségverseny a regionális fordulóval kezdődik. Ide maximum ötvenen juthatnak be a szakmai zsűri döntése nyomán, így nem érdemes halogatni a jelentkezést. A dicsőség mellett, hogy ők képviselhetik szűkebb hazájukat a fináléban, értékes nyeremények és élmények is várják a Tündérszépeket. Április 29. 10:00 és május 30. 23:59 között a szavazók minden vármegyében egy 2 főre szóló wellnesshétvégét nyerhetnek. A játék részleteit itt találja.

Horváth Vivien

Mohács, 24 éves

4,63 pont

Vivien azért jelentkezett a versenyre mert szeretné építeni az önbizalmát, és jó élményeket szerezni. Szabadidejében szeret biciklizni, és a természetben minél több időt eltölteni. Emellett leginkább a családjával szeret lenni, akik közé tartozik természetesen a kiskutyája is. Állatorvosi asszisztens a végzettsége, és a jövőben nagyon szeretne ezzel foglalkozni komolyabban is.

Viviven 170 cm magas, csillagjegye bika. Kedvenc étele a pizza, kedvenc itala pedig a baracklé. A dal amit imád nem más mint Nagy Bogi Várni rád című száma. Kedvenc parfümje is van, mégpedig a Lacoste illata.

Szavazat leadása
Értékeld a jelöltedet:

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

Egy jelöltet csak egyszer értékelhetsz naponta.

szavazat sikeresen leadva

Horváth Vivien köszöni, hogy értékelted!

Ha szeretnéd, hogy Horváth Vivien nyerjen, oszd meg az adatlapját és értékeld holnap is!
ma már nem szavazhatsz

Horváth Vivien köszöni, hogy értékelted!

Ha szeretnéd, hogy Horváth Vivien nyerjen, oszd meg az adatlapját és értékeld holnap is!

További versenyzők

Korábbi versenyek

Adatvédelmi nyilatkozat Felhasználási feltételek Játékszabályzat