Szollár Cintia
22, Várvölgy
– Területi képviselőként dolgozom Zala és Vas megyében – mondta Cintia. – A munkámból kifolyólag szenvedélyem az autóvezetés, szabadidőmben is szívesen kirándulok a természetben. Tavaly például körbebicikliztem a Balatont, és ez idén sem lesz másképp. Elkötelezett állatbarát-védő vagyok: kiállok az állatok jogaiért, szeretek jótékonykodni. Tavaly is indultam a Tündérszépeken, de úgy érzem most sokkal felkészültebben, magabiztosabban állhatok a zsűri elé. A megmérettetés során nagy népszerűségre tettem szert, hiszen azóta modellkedéssel, és közösségi média építéssel is foglalkozom. Hasonlóan jó lehetőségeket várok az idei évben is.
A 168 cm magas Cintia a Halak jegyében született. Szereti a camembert sajtot, a bodzás limonádét és Ava Max dalait. Kedvenc parfüme a Zara.