Tündérszépek – 2020
19 megye szépségei vettek részt Tündérszépek 2020 szépségversenyünkön, melyen a nagykanizsai Tótpeti Lili fejére került a királynői korona. Az első udvarhölgy a győri Németh Vivien, a második udvarhölgy a szegedi Tápai Dóra lett, a közönség pedig a budapesti Gondár Kíra Vivient választotta kedvencének.
Az alábbiakban a döntős mezőnyt, valamint megyei bontásban az összes induló képeit tekinthetik meg olvasóink.
Nikolett Siófokról érkezett Tündérszép versenyünkre, igazán komoly ambíciókat dédelget. A nyelveket kifejezetten szereti, sokat megtanult, így többek között tud beszélni németül, olaszul, angolul és franciául is. Jelenleg is modellkedik, és szeretné ezt nagy sikerek mellett tovább folytatni. De a nyelvtanulást sem hagyja abba, van még pár nyelv melyen beszélni szeretne. Tündérszépek versenyünkre anyukája nevezte be, de nagyon örül, hogy így döntött és elindult versenyünkön. A modellszakma nem ismeretlen számára, szeretné folytatni, és segítségével bejárni az egész világot. Külön öröm számára, hogy ilyenkor sok szép emberrel találkozhat.
Nikolett 23 éves, 177 cm magas, csillagjegye mérleg. Kedvenc étele a spagetti, kedvenc itala kávé, míg kedvenc zenéje a Lounge, kedvenc parfümje pedig a Chanel.